Az indulás előtti napokban már nagyon izgatottan vártuk, hogy kezdetét vegye a három hetes kalandunk. Az utazás előtt, egy részletes megbeszélés során minden fontos információt megkaptuk. Aláírtuk a szerződést, megkaptuk a kellő tájékoztatást, hogy magabiztosan indulhassunk neki németországi utunknak.
2019.06.22-én, reggel 7 óra 40 perckor indult a vonatunk a Nyugati pályaudvarból. Időben ott volt mindenki, még egy közös képet is csináltunk, majd megkerestük a vonaton a helyünket. A vonat kényelmes volt és szerencsére közel egymás mellé szóltak a jegyeink, így útközben is sokat tudtunk beszélgetni. Magyarország, Szlovákia, Csehország és végül Németország következtek egymás után. Valamivel több, mint 9 óra múlva Drezdába értünk. Drezdában sietnünk kellett, hogy elérjük a Chemnitzbe menő vonatunkat. Bár az ottani pályaudvar rendkívül nagy, de szerencsére könnyen megtaláltuk. Másfél óra múlva már Chemnitzbe is értünk, ahol egy kisbusz várt minket. Meleg vacsorával láttak vendégül, majd megmutatták a rendkívül modern felszerelésű szállást is. Nappali, terasz, fürdő, konyha és emeletes ágyakkal berendezett hálószobák tartoztak új lakhelyünkhöz. Nagyon meg voltunk elégedve ezzel a fogadtatással. Berendezkedtünk, kipakoltunk, és az utazás fáradalmai miatt hamar el is aludtunk. |
 |
|---|
Finom reggelivel kezdtük a másnapot, majd ezt követően találkoztunk a német Erasmus+ vezetőnkkel, akitől kaptunk bérletet a helyi tömegközlekedésre. Hosszasan beszélgettünk vele Chemnitzről, később pedig megmutatta a belvárost és megbeszéltük a tennivalókat. Délután kipróbáltuk a mosógépet, mivel erre is volt lehetőségünk. Árnyékos helyre menekültünk a nagy meleg elől, és vacsora utána hamar nyugovóra tértünk, tudva, hogy másnap már kezdetét veszi a gyakorlat, és emiatt korán fel kell kelni.
Első hét:
Az első héten délelőtti műszakba voltunk beosztva (Frühdienst), emiatt 5 órakor keltettük magunkat. Reggeli után elmentünk villamossal a munkahelyünkre. Szerencsére a lakásunkhoz közel volt a villamosmegálló, és mivel a 2-es villamos a centrumban átváltott az 1-esre, így leszállás nélkül juthattunk el minden nap a SenVital idősek otthonába, ahol az elkövetkezendő három hetet töltöttük. Először a gyakorlatvezető hölggyel ismerkedtünk meg. Miután bemutatkoztunk elmondta a fontosabb tudnivalókat.
Átöltöztünk és 8 órakor elkezdtünk dolgozni. A SenVital épülete régen egy hotel volt, így nem meglepő, hogy az épület belseje igazán modern és jól felszerelt. Az épület 6 emeletes, így mindnyájunkat, vagyis mind az ötünket külön szintre osztottak be. |
 |
|---|
Kedves emberekkel találkoztam. Körülbelül 20 idős gondozott volt az én szintemen, és 5 ápoló. Rajtam kívül még pár gyakornok dolgozott ott, így jobban be tudtam illeszkedni. A műszak 6 óra 30 perckor kezdődött el nekünk, gyakornokoknak. 7 órakor indultunk ébreszteni, majd megmosdatni az időseket. Mindenkinek abban segítettünk, amiben szükséget szenvedett. Volt olyan gondozott, aki egyedül fel tudott öltözködni, és csak a ruháját kellett előkészíteni, mások azonban teljesen magatehetetlen voltak. Őket ezért pelenkázni, mosdatni, fésülni, öltöztetni, és fogukat megmosni, borotválni kellett.
Miután készen lettük, kitoltuk őket az ebédlőbe.
A reggeli 8-tól 10 óráig tartott, addigra mindenki kint volt frissen és tisztán, és várták a finom reggeli kalácsot. Ám voltak, akiknek segíteni kellett, többen az evőeszközt sem tudták megfogni, így mi, gyakornokok etettük őket. Miután mindenki megette a reggelijét, elpakoltunk utánuk.
Jó idő esetén 10-től-11 óráig letoltuk a kerekes székes gondozottakat a teraszra, míg a járni tudó néniknek, bácsiknak mi segítettünk lemenni. Kint a kertben kézműves foglalkozások zajlottak, amelyek 11 óráig tartottak.
Fél 12-től volt az ebéd, addigra vissza kellett szállítani minden gondozottat lifttel a saját emeletére. Az ebéd mindig nagyon finom volt, kettő menü közül választhattak. Akinek nem ment egyedül az étkezés, azoknak segítettem. 13 órakor a műszakom véget is ért, így én is mehettem az idősek otthonának éttermébe ebédelni. Ilyenkor már minden gondozott a saját szobájában pihent. Aki tudott, az saját lábon ment, akit kellett, azt eltoltuk a szobájába, pelenkát cseréltünk és a délutáni pihenésre előkészítettük. Mi, magyarok munka után találkoztunk, és közösen jöttünk haza a szállásra.
Nagyon elfáradtunk, főleg az első napokban. Nehéz volt megszokni, hogy idegen nyelven beszélnek hozzánk. Igazán gyorsan beszéltek, és máshogy ejtették a szavakat, mint ahogyan mi azokat a tanórákon megszoktuk. Emiatt szomorú voltam, mert nem ment olyan jól a kommunikációm, mint ahogy azt vártam, és nehezen tudtam én is megértetni magamat. Bíztam abban azonban, hogy ez idővel jobban fog menni.
A következő napokban is nagyon korán kellett kelnünk, hogy időben odaérjünk a munkába. Minden nap más-más ápoló mellé voltam rendelve. Az gondozottakat nagyon aranyosnak találtam. Bár eleinte nehezen tudtam megértetni magam, de lassanként úgy éreztem, hogy egyre jobban merek megszólalni előttük. Kezdtem kiismerni magam a folyóson, a társalgóban is, és egyre többet tudtam segíteni. Mivel rendkívül meleg volt az idő, sokat kellett az időseket itatni, és gondoskodni arról, hogy a szobájuk is elég hűvös legyen. Mi, az ápolók ezért a munkából rögtön a közeli strandra mentünk, ahol bár a víz eléggé hideg volt, de kellemesen lehűtött minket. Sokszor napoztunk is, majd 6 órára visszamentünk vacsorázni. Mindig este kaptuk meg a másnapi reggelinket. Nagyon fáradtak lettünk a nap végére, de a nagy meleg miatt mégis csak nehezen tudtunk elaludni.
Az első héten voltak napok, amikor nem egy ápoló mellé rendeltek, hanem a konyhában segítettem pakolni, rendezgetni a dolgokat, a reggelihez előkészülni és a gondozottakat etetni. Eleinte sajnos nehezen értettem a feladatokat, a konyhában dolgozó hölgy nagyon gyorsan és hadarva beszélt. Miután kértem, hogy lassabban beszéljen, akkor sem volt sajnos kedves és megértő velem.
Utolsó nap megtudtuk, hogy a jövő héten nem a délelőtti műszakba leszünk beosztva, hanem a délutániba (Spätdienst). A délutáni műszak ebéd után 1 órától kezdődött, és este 8 óráig tartott. Ennek nem örültünk, mivel a jövő heti programjainkat már előre elterveztük, annak tudatában, hogy a délutánjaink szabadok lesznek.
Pénteken pedig még az is kiderült, hogy nem maradhatok azon az emeleten, ahol egész héten voltam, és ahol már kezdtem kiismerni magam, és megismerni mind az ápolókat, mind az időseket. Mielőtt a pénteki műszakom véget ért, akkor szóltak, hogy a jövő héten az első emeleten kell majd dolgoznom, és nem harmadikon. Ennek a hírnek azért sem örültem, mert az első nap azt mesélték az ápolók, hogy az első emeleten a demenciában szenvedő gondozottak vannak elhelyezve, akikhez emiatt nem is szoktak gyakornokot tenni, mert nekik szakképzett ápolókra van szükségük. Ennek ellenére kíváncsian vártam a jövő hetet. Reméltem, hogy hamar meg fogom majd szokni az új rendszert és a délutános műszakot.
Hétvégén Drezdába látogattunk el. 9 óra 22 perckor indult a vonatunk. Miután kiszálltunk a vonatból, a belvárosba sétáltunk. Az óvárost igazán gyönyörűnek találtuk, és habár az idő továbbra is tikkasztó volt, szerencsére jól éreztük magunkat. |
 |
|---|
Második hét:
Július elsején, a hét első napján, már délután kellett dolgoznunk. Megtudtuk, hogy egy másik magyar csoport is érkezett, és mi ezért lettünk másik műszakba beosztva. A műszakváltásnak nem örültünk, hiszen reggel ugyanígy időben kellett kelnünk, hiszen a reggelit ugyanabban az időben lehetett csak az étteremben elfogyasztani. A reggeli utána még volt időnk a lakásba visszasétálni, és ott egy kicsit pihenni.
Pár alkalommal elmentünk a munkahelyünk melletti konditerembe. Szerencsések voltunk, mert pont volt ott egy olyan lehetőség, hogy két hétig ingyen edzhessünk. 1 órakor már bent ültünk a SenVital éttermében, ebéd után pedig már kezdődött is a munka. A délutános műszak valamivel nyugodtabb volt, mint a délelőtti. Eleinte lassan telt az idő, az első napokban pedig nagyon nehéznek tűntek az új feladatok. Egy teljesen új szintre kerültem.
2 óráig, a műszakváltásig a társalgóban ültünk és beszélgettünk. Az ápolók alaposan átbeszélték velünk mindazt, hogy kinek mi a problémája, mire kell külön odafigyelni, illetve melyek az egyéb apróbb észrevételeik. Én is igyekeztem figyelni, és főleg a nyelvre koncentráltam ilyenkor. 2 órakor indultunk el ébreszteni a délutáni pihenésből az időseket. Ilyenkor nem mosdattuk meg őket, csak tisztába tettük azt, akinek szüksége volt rá, illetve akik esetleg bepisiltek, azoknak az ágyát felhúztuk. A konyhába kitoltuk őket, kávét, kakaót, és sütit készítettünk elő nekik. A délutáni sütiknek mindig nagy sikere volt. Mindenki örömmel ette a finomabbnál finomabb tortaszeleteket, emiatt pedig nekünk etetni is kellemesebb volt. Volt, akiknek egy kis tejjel összeturmixolva adták az uzsonnát, mert szilárd táplálékot nem tudtak enni, ám ők is hatalmasra tátott szájjal várták a finom falatokat. Ilyenkor mindig jó volt a hangulat. Ezután azok, akik testileg teljesen egészségesek voltak, a délutáni programokban is részt vehettek. Egyik nap példának okáért igazi alpakákat lehetett simogatni, mindez pedig hatalmas örömöt okozott az idős gondozottaknak. Akik kerekesszékhez voltak kötve, azok általában az étkezőben maradtak, és zenét, vagy TV-t kapcsoltunk be nekik.
Mi mindeközben előkészítettük a vacsorát. Tudtuk mindig, hogy melyik nyugdíjas hogyan, mivel és mennyi kenyeret szeret enni. Általában 5 órakor kezdtük el a vacsorát. A 22 nyugdíjas közül nagyjából 15-nek kellett segítség az evésben, és közülük 10 pépes ételt tudott csak enni. Délután 4-en voltunk, 3 ápoló és én.
|
 |
|---|
Sajnos az idősek között sokan agresszívan viselkedtek, és emiatt óvatosan kellet bánni velük. Mosdatás közben nemcsak rájuk, hanem magamra is vigyázni kellett. Minden alkalommal megijedtem, amikor az egyik idős beteg, akinek éppen segítettem, rendre mérgesen és arrogánsan viselkedett velem. Ám voltak kedvesebb nénik, bácsik is. Az egyik gondozott mindig szerette volna megsimogatni a kezemet, és ekkor meg is jegyezte, hogy az milyen hideg. Minden nap külön be kellett mutatkoznom, és elmondani, hogy ki vagyok, honnan jöttem, és hogy miért vagyok itt. Egyesek látszatra teljesen jól voltak, tudtak menni, és enni is rendesen, de mégsem volt tiszta a tudatuk. Nem lehetett velük beszélgetni, nem mosolyogtak vissza, nem szólaltak meg, nem válaszoltak, ha kérdeztem valamit. Volt egy néni, aki mérgesen kiabált velem, nem értette, hogy mit keresek a szobájában. Amikor azonban észrevette, hogy csak a huzatot cserélem, bocsánatot kért és sajnálkozott.
Pár nap elteltével ezen az emeleten is kezdtem megszokni a rendszert, kiismerni magam, rutinosabban végezni a munkám. Tudtam, hogy mit kell csinálnom, hogy hogyan tudok segíteni. 5 óráig nagyon lassan telt az idő, de utána felgyorsult, és a munka is sok lett. Minden nyugdíjast egyesével kellett a szobájába kísérni, megmosdatni, tiszta pelenkát rájuk adni, és lefektetni őket. Mire mind a 22 gondozott sorra került, már fél 8 óra felé járt az idő. A 3 másik ápoló közül mindig annak segítettem, aki kérte, hogy menjek vele. 8 óráig még a konyhát rendbe kellett rakni, fertőtleníteni és mindent a helyére tenni. 8 órakor megvártuk egymást a magyar lányokkal és együtt indulunk haza. A gyors vacsora után hamar nyugovóra tértünk. Mivel a szállásunkra sok más nemzetségű csapat is érkezett, ezért a hangzavar hatalmas volt esténként.
A gyakorlat felénél nagyon elfáradtunk, már számoltuk vissza a napokat. Sajnos a délutáni munka miatt sok programot nem tudtunk a második héten megszervezni. A délelőttöket aktívabban terveztük eltölteni, de mivel nagyon elfáradtunk és az idő is meglehetősen hideg volt, ezért inkább a szálláson maradtunk. A hét második felében azonban már kicsit gyorsabban teltek a napok, és kezdtem jobban érezni magam. Egyre többet tudtam segíteni, és azt éreztem, hogy már nem vagyok útban.
A hétvégén Lipcsébe utaztunk. Nem csak mi öten, hanem a bolgár Erasmus csapat is, amely tizenöt főből állt. Nagyjából délre értünk Lipcsébe. Nagyon szép volt a város, tele volt turistákkal. Nagyon örültünk, mert volt szabad program is. 4 órakor indultunk vissza Chemnitzbe, majd 6 órakor vacsoráztunk. Estére nagyon elfáradtunk, megnéztünk egy filmet és hamar el is aludtunk. |
 |
|---|
 |
Vasárnap elég borús, szeles volt az idő, mi pedig a közelben sétálgattunk. A lakásunk közvetlen közelében lévő szép templomot is megtekintettük. Mi Chemnitz Luther negyedében laktunk, és egy hatalmas Luther templom állt a lakás mellett. Ekkor már nagyon vártuk, hogy vége legyen a gyakorlatnak. Ugyan már beleszoktunk a munkába, de kezdett hiányozni az otthonunk. Már csak 4 munkanap volt hátra. |
|---|
Harmadik hét:
Az utolsó héten délelőtti műszakban dolgoztunk. Nagyon nehéz volt felkelni. Sajnos a reggeli villamos késett, így mi is később értünk a SenVitalba, de szerencsére nem volt ebből gond. Az utolsó napok nagyon lassan teltek. A délelőtti műszak úgy festett, hogy fél 7-re kellett beérni, a munka pedig nagyjából fél órával később kezdődött. Addigra át kellett öltözni, a munkára hangolódni; ebben a kis szünetben tudtunk beszélgetni, ismerkedni is. Az éjszakai műszakosok ekkor átadták a főbb információkat a délelőttösöknek. Minden hasznos tájékoztatót elmondtak egymásnak. 7 órakor indulunk el ébreszteni az alvó gondozottakat. 4 ápoló addigra már elosztotta egymás közt, hogy ki melyik beteget fogja rendbe hozni. Én mindig azzal az ápolóval tartottam, aki kért egy kis segítséget. Általában a nehezebb, tolószékes nyugdíjasok igényeltek két ápolót.
Ébresztés után elhúztuk a függönyöket, kitettük őket a kerekesszékbe. Megmosdattuk őket, pelenka csere, fésülés, és a fogmosás következtek, és végül, amikor már minden kész volt, kitoltuk őket az étkezőbe. Persze volt, akit csak fel kellet ébreszteni, és csak arra volt szükség, hogy a ruháját kikészítsük, és kérjük, hogy jöjjön ki az étkezőbe fél 9-re. De ilyen nyugdíjas ezen az emeleten nagyjából csak 2-3 volt. Nagyon hideg és borús idő volt az utolsó héten. Délután általában aludtunk, este megnéztünk egy filmet, és lelkiekben készültünk a másnapra.
Az utolsó nap nagyon lassan telt a SenVitalban.
Ezen a napon reggeli után és ebéd előtt a foglalkozáson tortát sütöttek, a gondozottak és a gondozók is nagyon aranyosak voltak. Mi jól érezték magukat, egy igazán kellemes hangulatú foglalkozással búcsúztam a SenVitáltól, és összességében jó emlékkel indultam haza.
Ezeket a délelőtti foglalkozásokat minden nap nagyon szerettem. Itt tudtam a legtöbbet tanulni. Ilyenkor az étkezőből az aktívabb nyugdíjasokat kitoltuk a társalgóba. Volt két hölgy, akik bár nem voltak ápolók, de ők is a betegekkel foglalkoztak, ám csak ebben az időben; 10-től 11 óráig. Néha újságot olvastak fel hangosan, vagy játszottak a gondozottakkal. Minden beszélgetés úgy indult, hogy megkérdezték tőlük, ki tudja, hogy milyen nap, napszak, évszak, hónap, év van. Az idős betegek nagyon aranyosak voltak, ahogy erőlködtek, ám végül kicsi segítséggel, rávezetéssel sikerült megválaszolniuk a kérdéseket.
 |
Pénteken már nagyon boldogan ébredtünk fel, tudtuk, hogy az elkövetkezendő 3 nap nagyon gyorsan fog eltelni. Reggeli után egy záró megbeszélés volt. Megkaptuk az oklevelünket, és egy kérdőívet is kitöltöttünk. Ünnepi lakomát kaptunk, és utána a FUU Sachsen vezetője elvitt minket Chemnitz egy távolabbik helyére bowlingozni. Ide is a bolgár csapattal mentünk. Nagyon jól éreztük magunkat, többen még sosem bowlingoztak. |
|---|