META - Don Bosco
  • Virtuális iskola
  • Fogadóóra
  • Aktualitások
    • Aktualitások
    • Naptár
    • Archívum
  • Rólunk
    • META Don Bosco Technikum és Szakgimnázium
    • Két évfolyamos képzés
    • Öt évfolyamos képzés
    • Galéria
    • Video
    • Virtuális iskola
    • ERASMUS
    • Erasmus+ 2018
    • ERASMUS+ 2020
    • ERASMUS+ 2023
    • ERASMUS+ 2024
    • GYIK
    • Eredményeink
    • Gyermekvédelem
  • Képzések
  • Beiratkozás – Jelentkezés
  • Kapcsolat
  • EN
  • DE
KezdőlapMETA - Don Bosco SzakgimnáziumMarosi Izabella beszámolója

Marosi Izabella beszámolója

Az első Erasmus utam egybeesett életem első repülésével, így dupla izgalommal vágtam neki ennek a kalandnak. Az indulást megelőző éjszaka aludni sem tudtam, illetve a korai kelés miatt nem is lett volna sok időm rá. Kissé álmosan, ám annál nagyobb lelkesedéssel vágtunk neki az útnak, ám a reptéren minden fáradtságom elillant. Érkezésünk után már várt minket a helyi fogadó iskola igazgatónője és több diák is, ajándéktasakokkal a kezükben. Ők, valamint az iskola és a szállásunkat biztosító kollégium diákjai és személyzete is egyaránt végig segítőkészen rendelkezésünkre álltak kint tartózkodásunk alatt.

Az első napokban a helyi iskola angol óráin és egyszer marketingjén vettünk részt, melyek során elkezdődtek az azóta is tartó barátságaim. Iskola után bejártunk Santa Cruz-t és az óceánpartra is lenéztünk- egyébként később szinte mindennapossá váltak ezek az utak. Az Intercruises jóvoltából- ahol másodmagammal dolgoztam- több úton is részt vettünk, majd ezekről kellett véleményt alkotni. Egy ilyen út során például a Los Indianos ünnep történetét is megismertük, ami talán a legnagyobb élmény volt számomra. Munkám során részeseivé válhattunk egy hajózási turizmussal foglalkozó vállalat mindennapjaiba, ami merőben új, izgalmas és rendkívül tanulságos volt számomra. Rengeteget tanultam a szakmáról, egy kicsit az ottani idegenvezetőkkel és óceánjárók személyzetével is megismerkedtem.

Életem eddigi legjobb döntésének tartom ezt a pályázatot és remélem, minél hatékonyabban tudom ezt a tapasztalatot mind a szakmai, mind a magánéletemben felhasználni.

META - Don Bosco
© 2025 META - Don Bosco
Minden jog fenntartva
Fejlesztette a Lanmen
  • Érdeklődőknek:
    (06)-1-883-3652
    (06)-30-269-10-80
    (06)-30-269-20-40
  • Beiratkozott hallgatóknak:
    (06)-1-883-36-47
  • 1119 Budapest, Mérnök utca 39.
  • info@metakepzes.hu
  • www.facebook.com/metadonbosco
  • YouTube csatorna
  • Instagram
  • >> VIRTUÁLIS ISKOLA <<
  • Elektronikus napló
  • Dokumentumtár
  •  

  •  

  •  

  •  

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom