Erasmus beszámoló – La Palma
2020
Készítette: Hunyady Éva
2020.02.08-án, kora reggel fáradtan de izgatottan indultunk a bécsi reptérre. Viszonylag hamar odaértünk, így egy kis várakozással kezdtük utunkat. Madridi átszállással, kora délután megérkeztünk La Palmára, ahol a reptéren már vártak minket, és egy rövid városnézés után elfoglaltuk szállásunkat. Rettenetesen fáradtak voltunk a 12 óra utazás után, de a gyönyörű táj már akkor lenyűgözte mindegyikünket, így egy meleg vacsora után lesétáltunk a hegyről és körülnéztünk a városban.
Másnap már kipihentebben szintén városnézéssel töltöttük a napot, kipróbáltuk a helyi churrost, megnéztük a kikötőt, a partot, és ebédre visszamásztunk a szálláshoz. Délután a rezidencián maradtunk, kártyáztunk, beszélgettünk, ismerkedtünk.
Hétfőn reggel az iskolát néztük meg, órákat látogattunk és megismerkedtünk az ottani diákokkal. Délután egy (nagyon cuki) idegenvezető megmutatta nekünk Santa Cruz legfontosabb látnivalóit. Másnap szintén az iskolában voltunk, majd később elmentünk a kikötőbe, ahol megnéztük, hol fogunk dolgozni, és megbeszéltük a részleteket a munkával kapcsolatban. Szerdán kora reggel, 6:40-kor indultunk el egy 25 km-es túrára a fitnessesekkel, gyönyörű tájakon sétáltunk, és rengeteg kedves diákkal ismerkedtünk össze. Hazaérve egy kis pihi után a spanyolokkal együtt lementünk és a parton töltöttük a napot. Az első pár nap így telt el, ismerkedtünk a szigettel és az ott lakó illetve tanuló emberekkel, és persze egymással.
Az első munkanapunk pénteken volt, amikor Samuel és Carla, a két főnökünk megmutatta, mi is lesz a feladatunk a gyakorlat során. Túrák és kirándulások előkészítése, idegenvezetők lefoglalása, előkészület az óceánjáró hajó érkezésére. Munka után kirándulni mentünk az egyik helyi diákkal, akivel nagyon jóban lettünk és a hónap alatt szinte az egész szigeten körbevezetett minket.
Szerencsés helyzetben voltunk, hiszen turisztikásként a munkánk során is több kiránduláson részt vettünk, amelyek közül az egyik kedvencem a “Flipper-túra” volt, ahol delfineket és bálnákat néztünk – szinte testközelből.
Az első szabadnapunk hétfőn volt, amiket általában kisebb kirándulásokkal, óceánparttal és persze pihenéssel töltöttünk. A második hét végén elkezdődtek a karneválok, készülve az év egyik legnagyobbjára, a Los Indianosra, amin szintén volt szerencsénk részt venni. Itt mindenki fehérbe öltözik, és hintőport szórnak az utcán déltől egészen hajnalig.
A harmadik hetet szintén kirándulásokkal töltöttük, pár napra meglátogatott a bátyám, így természetesen neki is megmutattam a gyönyörű tájakat. Őt is lenyűgözte a sziget, ahogy minket is.
Rettentesen jó élményekkel gazdagodtunk a hónap alatt, és ha tehettük volna, haza sem jöttünk volna. Mind a munka, a környezet és az életmód magával ragadott, a legjobb döntés volt részt venni a programban.