Erasmus+ Írország
A 2018-as tanév vége felé lehetőségem nyílt részt venni egy Erasmus programon, amit az iskola pályázott és nyert meg.
Az osztályból 3 embernek volt lehetősége kimenni és közte lehettem a szerencséseknek. A döntés meghozása nem volt egyszerű, hisz mindig nehéz valami újba belevágni, illetve egy napon tudtam meg három hírt, hogy felvettek egy céghez dolgozni szakmán belül (1), hogy mehetek Írországba (2), illetve hogy sérvem van. (3)
Nagy hezitálásba voltam, hisz ha elfogadom az ösztöndíjat, nem tudok menni dolgozni, és ha visszajövök csekély az esélye annak hogy ismételten felvennének oda. Ha a sérvemet megműttetem hosszú a rehabilitáció, és ugyancsak nem tudok menni se dolgozni se Írországba szóval ezt a lehetőséget hamar ki is iktattam. Megtanultam együtt élni vele, kíméltem, stb. Végül az ösztöndíj mellett döntöttem és felhívtam a munkaadót, hogy megköszönjem a lehetőséget és visszamondjam. Meglepetésemre azt mondták, hogy semmi gond. Még az ösztöndíj előtt menjek dolgozni, ameddig tudok és majd az utazás után visszavárnak.
Nem is sikerülhetett volna jobban, az orvoshoz elmentem elintézni a papírokat, hogy a műtét még ráér, a munkahelyembe betanultam. Közben intéztem az Erasmus ösztöndíjjal járó intézkedéseket, kötelező megbeszéléseket, stb.
A kinti program többnyire szervezett volt kisebb hiányosságokkal. Tudtuk hová megyünk, mikor, hogyan és mi kell hozzá, azonban azt, hogy ott kint mit fogunk csinálni azt nem. Nyilván dolgozni, de a pontos munkakörünket nem. Talán az lehetett az oka, hogy ez volt az első olyan alkalom, amikor ebbe a hotelbe fitness-wellness instruktor hallgatók is mentek.
Július 18.-án indult a repülőnk Budapestről Dublinba. A feladott nagy bőrönd súlyhatára 20 kg volt. 22,7 kilogrammal mérlegeltem a reptéren. Szemöldökömet felemelve jeleztem a mérlegelő hölgynek, hogy… ’hoppá’. Mosolygott és láttam, hogy a bőröndöm már megy is a futószalagon. Sima ügy. Ez volt az első repülőutam, érdekes volt. Nem fért a fejembe, hogy felszállás után 1 órával miért tartunk még mindig felfelé… Aztán rájöttem, hogy ja, végül is nem az autópályán vagyunk, hanem a levegőben. Az tuti, hogy itt nem kellett ledudálni másokat, de még előre se estem a székből fékezésnél. Arra is fogadnék, hogy itt nem lenne nagy élmény kabriós repülővel utazni. Több idő volt a repülőtéren való várakozás – császkálás, becsekkolás, mint maga a repülőút.
Megérkeztünk Dublinba, mindenki felvette a csomagját, és megkezdtük igen kényelmes utunkat a szállásba fejenként legalább 2 bőrönddel és kistáskával. A buszon, ami bevitt a városba, remek bőröndtartók voltak. A kanyaroknál úgy dőltek le a bőröndök akár csak a dominó. Hamar megtaláltuk a „hotelt”, amiben megszálltunk. Amikor meghallottam, hogy 8 férőhelyes szobába leszek már sejtettem, hogy ez nem a Hilton.
A szobába belépve 5 db emeletes ágyat láttam, ami egyből 10 férőhely, szóval nem értettem Írországba miszerint számolnak. Bepakoltam a cuccaim az ágy alatt lévő kihúzhatós tartóba, amit le is lakatoltam – csak a biztonság kedvéért. Szobába belépve egyből leesett, hogy nem itt fogom időm nagy részét eltölteni. Meg is kerestem a velem egy osztályból jövő csajok szobáját, gondolva hogy jól kinevetem őket. Meg is találtam, az ő szobájukban TV, vízforraló, franciaágy, asztal, saját mellékhelység, stb. Csak álltam és nem bírtam feldolgozni, hogy na eeezt hogy?’. Talán ez betudható annak, hogy tanárainknak kevés idő volt megszervezni az utazást.
Mivel itthon már nagyjából megterveztük a Dublinban töltött napok programjait, így ezeket csak meg kellett erősíteni, és egyből kezdődhetett is a városnézés. Közösen megnéztük a város nevezetességeit, a sorrendet már fel nem tudnám sorolni. Megnéztük a Trinity College, ami egy főiskola, és ami azt illeti teljesen hidegen hagyott. Nem is bántam mikor a főtéren lévő rendőrök jelezték, nem mehetünk közelebb (ingyen). Aztán a Szent Patrik Katedrálist, ami érdekes volt, tele volt a templom interaktív játékokkal, ismertetőkkel.
Meglátogattuk a Jameson gyárat is, sőt körbe is vezettek minket a gyártást és Jameson whisky-t bemutató kiállításon, termeken. Végig érdekes, figyelemfenntartó és interaktív bemutató volt (tényleg), és az idegenvezető is fenntartotta a jó hangulatot. A túra végén természetesen kóstoló is volt.
Meglátogattuk továbbá a Guinness sörgyárat is. Elképesztő hogy mekkora épületet különítettek el: hét emeleten keresztül mutatják be a Guinness sör múltját, gyártását, ismertetőjét. A bemutató végén természetesen itt is kóstolóval, amit a 7. emeleti üvegkupolában fogyasztottunk el, ahonnan Dublin egész városát lehetett látni.
A sok közös programon kívül, amit állt az Erasmus természetesen sok szabadidőnk is volt, amikor bejárhattuk a várost, vásárolgattunk és rengeteget ettünk. fitnesses létemre edzőterembe is ellátogattam 2 nap is, azonban amikor megláttam a 20 eurós napijegyet azonnal átértékeltem a helyzetet. Előadtam, hogy most költöztem ide családommal Dublinba, éves szerződést szeretnék kötni az edzőteremmel, de előbb mindenképp szeretném kipróbálni. Mindezt tökéletes angollal persze! (vagy mégsem). Meglepődtem, hisz egyből mondták, hogy ez csak természetes, körbe vezettek a teremben, majd mondták, hogy nyugodtan öltözzek át és próbáljam ki. Hihetetlen. Másnap ugyanezt eljátszottam egy másik edzőteremben, és ott is bejött!
Bár az edzőtermek felszereltsége és minősége közel sincs a Budapesten lévőkhöz, de ingyen nem panaszkodik az ember ugyebár. (A 15-20 eurós napi belépőről nem is beszélve.) Az árak hozzá sem foghatóak a magyar árakhoz. Írországban nagyon szeretik a muffint, bementem a Lidl be és egy soron keresztül csak muffinok voltak, illetve Dublin városában is minden negyedik helyen muffint árultak. Átlagosan egy muffin 3-4 euró volt, ami magyar szemmel elég sok. Volt elég szabadidőnk felfedezni Dublint, és azt kell mondjam, hogy alulmúlta várakozásomat.
A város hasonló Budapesthez abból szempontból, hogy egy folyó vágja át a várost. Azonban itt nem voltak különösebben szép épületek a folyó mentén illetve semmi különösebb látványosság. Míg Budapesten még itt élőként is el-el lehet csodálkozni a Gellért hegyen, Parlamenten, Budai váron, addig Dublinban csak az árakon csodálkoztam. Nyilván az ottani keresethez képest ez egyáltalán nem magas, sőt kint akár minimálbérből kiskirályként él az ember. Annak ellenére, hogy az étel milyen drága volt, meglepetésre a ruhák még olcsóbbak is, mint itthon. Különösen egy-egy hatalmas áruházban, ahol konkrétan 2500 forintért vettél egy pulcsit, 400 forintért egy sapkát és 3500 forintért egy nadrágot. A nagy márkák boltjai is hasonló áron adták a termékeiket, mint itthon. Három napot töltöttünk Dublinban és teljesen elég volt. Mindent megnéztünk, kipróbáltunk, 3 nap alatt teljesen ki lehetett ismerni a várost. Gyalog eljutottunk szinte bárhová a városon belül, mert nem voltak nagy távolságok.
Ezután a három Dublinban töltött nap után indultunk Sneembe, egy kis faluba ahol a Hotel volt. Ez 4 órás buszozással történt Corkba, ahonnan a Hotel transzferje vitt minket a Hotelbe további 2 órán át.
Megérkezés után azt hiszem a hotel illetve kilátás mindannyiunkat lenyűgözött. Gyönyörű napsütés, meleg, ami egyáltalán nem jellemző Írországra. Mint megtudtuk a sofőr úrtól, aki idehozott minket (és végig törölközővel törölgette a homlokát), ezekben a hetekben végig melegrekordok dőltek meg az országban, ami 22-25 fokot jelentett. Mindenki ájuldozott, hogy nem lehet bírni ezt a meleget, mi magyarok csak egymásra néztük hogy ’ez most komoly?’
Rövid bámészkodás után bemutatkozott nekünk a kapcsolattartónk a Hotelből, aki a konyhai részen volt vezető beosztásban, nem mellesleg magyar úriember. Rövid megbeszélés volt, hogy mire számítsunk, mi fog itt várni, ki hova lesz beosztva, illetve hogy lesznek a munkaidők, szállások. Megkaptuk a szobánk kulcsait, illetve meghívtak minket egy vacsorára a bárba aznap estére. A szállásunk egy úgynevezett staff house volt, ahol csak a Hotelben dolgozók laktak. Én egy Indiai illetve egy Orosz sráccal voltam egy szobában, végig jól kijöttünk, megértettük egymást angolul. Rövid kipakolás és ismerkedés után mentünk vissza vacsorázni, ahol végig próbálhattuk a bár étlapját. Olyan kiszolgálást kaptunk akárcsak a vendégek egy nagyon szép helységből, ahonnan az ablakból kinézve egyenesen az óceán látszott. Még persze vacsoránál kérdezgettük a pincéreket, hogy milyen itt dolgozni, hisz tudtuk, nemsokára mi is a dolgozói szerepben leszünk, nem pedig vendégben.
Az ételek finomak voltak, egy különleges „Parknassilla” – hisz ez volt a hotel ahova érkeztünk – tenger gyümölcse levest ettem, később egy jó steakkel és almás pitével elnyomtatva. Jól indult az első nap.
A következő napokban még mindig csak ismerkedtünk az emberekkel, hisz viszonylag sokan dolgoznak egy hotelben. Szerencsénkre minden területen sok magyar dolgozó volt, sokszor akár vezető pozícióban. Így még könnyebb volt az amúgy sem nehéz beilleszkedés, hisz mindenki rendkívül nyitott volt. Írország ellenére ír munkatársunk volt a legkevesebb, legtöbben magyarok voltunk, illetve horvátok. Minden osztály felkereste a saját főnökét. Volt, aki takarított, volt aki felszolgálóskodott, illetve voltunk Mi, a fitnessesek akik a spa-ban voltak.
Talán mondanom sem kell, nekünk volt a leg kedvezőbbek a körülmények. Rövid beszélgetés után a Spa vezetőjével kiderült, hogy mivel hárman vagyunk az osztályból háromféle beosztás lesz, és ezt fogjuk váltogatni napról napra, hétről hétre. Az első beosztás 08-tól 16-ig volt, itt részt kellett venni reggel 2 db csoportos órán, később nekünk is megengedték, hogy órát tartsunk. Ezt egy kis pihenő követte, majd 4 óráig bezáróan a Spa recepcióján kellett segíteni. A másik beosztás szerint 10-18 között a medence mellett kellett lenni és „lifeguardkodni” tehát vízi mentőnek lenni.
Ez volt az én kedvencem, hisz valljuk be nem volt túl megterhelő azon túl, hogy sokszor csak ültél és hallgattad a gyerekeket. Itt 2 óránként víz tesztet kellett csinálni, mintát venni a medencék és jacuzzik vizéből, majd egy gép segítségével megmérni a PH illetve klór értékét, majd bevinni egy számítógépes hálózatba, ami feldolgozta az adatokat és szükség szerint több/kevesebb klórt stb. adott a vízhez. Néha szükség volt kézi korrigálásra, de mivel általában ketten voltunk lifeguardok így tudtak nekünk segíteni ebben is. Továbbá a mi feladatunk volt még rendben tartani a medencét, rászólni, aki rosszul viselkedik, sokszor akár ki is tiltani aznapra a Spa-ból.
A következő és utolsó műszak pedig 11-19 között volt, ami 11 órától egy sétával kezdődött, ez lehetett hosszú vagy rövid séta. A rövid egy órás, a hosszú körülbelül három-négy óra volt, amikor is vendégekkel elsétáltunk a legközelebbi faluba, Sneembe egy erdei ösvényen keresztül, majd buszt hívva visszavittek minket a hotelbe. Néhányszor rosszabb időben vagy vendégek hiányában ezek a séták elmaradtak. A séta után 2 órakor íjászat következett a vendégek számára, ahol mi adtuk kezükbe az íjakat, nyilakat illetve mutattuk meg a helyes testtartást, illetve hogy kell lőni. Természetesen mi is kipróbálhattuk az íjászatot. Az íjászat után pedig váltva a 4 órás műszakot mi is segítettünk a spa recepcióján. Természetesen mindegyik pozícióban voltak mellettünk dolgozók, akik már régebb óta csinálják ezt. Szinte bármelyik műszakban bármikor elmehettünk szünetre, elég rugalmasok voltak ilyen téren (is).
Dolgozói étkezés az reggeli illetve vacsora volt 11 és 5 órakor. A reggeli akkor kezdődhetett mikor a vendégek befejezték, és visszahozták az étteremből az ételeket, amiket a staff megehetett. Általában mindig maradt mindenből így svédasztal szerűen mindenki megtalálta a magának tetsző ételeket. Eszméletlen hogy az írek korán reggel kolbászt, sült krumplit, babot, hurkát tudtak reggelizni rendszeresen. Emellett voltak persze azért gyümölcsök, zabkása, tojás, sajt és kenyér válogatás, péksütik stb. A vacsora kevésbé volt hiánytalan. A vacsora csak a staff részére készült, minden héten ugyanaz volt a menü. Eleinte általában megettük azonban a napok, hetek múlásával egyre inkább kerültük a dolgozói vacsorát, mert sokszor kissé igénytelen, főtlen, túl zsíros ételek voltak.
Szerencsére sok magyar illetve nem magyarnak is volt itt kocsija, és viszonylag gyakran mentek az egy órányira lévő városba, ahova elvittek minket is és be tudtunk vásárolni. Az első pár nap után kezdett mindennapossá válni az amúgy gyönyörű kilátás illetve a munkába is belerázódtunk. Kezdtünk programokat szervezni magunknak munkaidőn kívül pl. az ottlétünk alatt elmentünk a kint megismert magyar (most már) barátainkkal Írország több nagy városába, voltunk kajakozni többször, túrázni, hegyet mászni, bulizni, minigolfozni, akadálypályán, csapatépítő programokon, rengetek helyen kajálni, hajókázni az óceánon stb. szóval kint töltött szabadidőnket próbáltuk mindig hasznosan eltölteni.
Sajnos ez nem volt mindenkire igaz, akik kijöttek velünk az iskolából, így nekik talán rosszabb véleményük, és kevesebb élményük maradt Írországról, pedig a lehetőségek megvoltak végig. Mint spa dolgozók természetesen használhattuk mi is a szaunát, uszodát, jacuzzit, sókamrákat, konditermet stb., hisz hogy is tudnánk tájékoztatást illetve segítséget adni a vendégnek ha ki sem próbáljuk, nemigaz?
Természetesen a más részen dolgozók számára is engedélyezve volt a spa használat, csak előtte meg kellett beszélni a spa főnökkel. Heti ötször kellett dolgoznunk, és két pihenőnapot kaptunk. Sajnos nagyon ritka volt, amikor mindhárman közösen kaptunk pihenőt az osztályból. Szerencsére mindenkivel jóba voltunk és mindig volt valaki, akivel lehetett programozni.
A hotelnek van 13 golf pályája, 2 tenisz pályája illetve egy játszó háza ahol volt 2 pingpong asztal, léghoki, csocsó, és egyéb játékok, amit szintén bármikor igénybe vehettünk szabadidőnkben. Szerencsére esős időben is volt lehetőség elfoglaltságra, hisz sajnos Írország eléggé csapadékos ország.
A kint lévő magyarok többsége először szintén Erasmus programon keresztül ment a hotelbe dolgozni, és a hotel annyira meg volt elégedve sokukkal, hogy visszahívta őket. Páran már a ranglétrán is szépen haladnak felfele, szinte minden részen van feljebb lépési lehetőség, habár a kint kapott minimálbérből is hihetetlen jól meglehet élni
Nekem hatalmas tapasztalat volt a kint töltött idő, egy percig sem bántam meg, hogy így döntöttem, és nem az otthoni munka/műtét mellett, hisz úgy gondolom kint egy életre szóló barátságokat kötöttem, ezen kívül nyelvet tanultam, jobban megtanultam elfogadni az embereket és közösségben élni. Habár voltak nehéz pillanatok, pl. amikor a közös dolgozói hűtőből kilopták a csoki tortámat, az igen mélyen érintett, de nagy nehezen túléltem.
A hab a tortán hogy többségünkkel annyira meg voltak elégedve, hogy visszahívtak dolgozni akár hosszabb-rövidebb idő intervallumokra, bármikor a jövőben, ami mindenképp egy jó lehetőség lehet. Nehéz volt a búcsú, az ott töltött idő végére nagyon megszerettük a helyet, az embereket, szívesen eltöltöttünk volna még kint egy kis időt.
Szerencsére úgy mentünk vissza a hotelből Dublinba, hogy maradt egy fél napunk nézelődni, vásárolni, szuvenírt venni, így még utunk végén is kaptunk egy falatot Dublinból. Érdekességképp megjegyezném, hogy visszafelé utunk kis szakaszát vonattal tettük meg, és ha előre megveszed a vonatjegyed, akkor az ülések felett kis digitális kijelzőn olvashatod a saját neved. Ez igazán pofás kis ötlet, habár teljesen jelentéktelen volt, mert természetesen ültek a helyünkön. Természetesen a hazaút is nagyon jól meg volt szervezve az iskola által, már itthon indulás előtt tudtuk a pontos időpontot , hogy mikor fogunk visszajönni így nem ért meglepetésül senkit.
A kint töltött teljes idő alatt elég jó biztosításunk volt mind egészségügyi, mind esetleges hotelben munka során történő kár kiegyenlítésére, tehát ilyenekkel külön nekünk szerencsére nem kellett foglalkozni, ahogy a repjeggyel, szállással sem.
Összességében megszerettem Írországot, gyönyörű hely nagyszerű emberekkel, csak ne lenne mindig ennyi eső. Köszönöm az iskolának, hogy megpályázta és létrehozta ezt a kalandot nekünk. Mióta hazajöttem is tartom a kapcsolatot sok kint szerzett baráttal, többel már találkoztam is Budapesten, hisz gyakran hazajárnak továbbképzésre, családot látogatni. Rengeteg jó élménnyel és tapasztalattal gyarapodtam a kint eltöltött rövid idő alatt is! Biztos vagyok benne hogy sok kint szerzett tudást, tapasztalatot az itthoni életben is tudok kamatoztatni és használni a saját előnyömre.
