A fehérbot a vakok utcai közlekedésének közismert és elengedhetetlen segédeszköze. Alkalmazásának gondolata a francia Guilly d’Herbemont grófnőtől származik. A párizsi utcán sétálgatva többször megfigyelte a nagy jármű és személyforgalomban félénken és bizonytalanul közlekedő vakok állandó veszélyeztetettségét. A 20-as évek végén Párizs forgalma egyre fokozódott, a vakok veszélyeztetettsége egyre inkább növekedett. A vakok megsegítésének lehetőségét megtárgyalta édesanyjával, aki nem értett egyet a lánya igyekezetével, és inkább irodalmi művek Braille rendszerű átírását javasolta a lányának, amely igen divatos tevékenység volt a magas társadalmi rétegek hölgyeinek körében. A kérdéssel mégis tovább foglalkozva egy könnyen felismerhető eszköz kézben hordásának a gondolatát vetette fel. Így jutott a “fehérbot” használatának a szükségességéhez, amelyet úgy a járművek vezetői, mint a gyalogosok távolról felismernek és tudják, hogy közöttük vak ember közlekedik. Használata fokozatosan terjedt el Európában és csaknem az egész világon.
