Szabó Nóra

 

Az indulás előtti pár napom már az utazás és az előttünk álló 3 hét fényében telt. Kíváncsian álltam a dolog előtt, vártam az utat, volt bennem egy kis izgatottság és félelem a gyakorlattal szemben.
Az utolsó napokban még beszereztem mindent, ami a kint tartózkodásunkhoz szükséges, bepakoltam a bőröndömbe és a hátizsákomba.
Szombati napon indultunk a Nyugati pályaudvarról, Ottinger Gábor tanár úr kíséretében.

   

A 11 órás út elképzelve szörnyűbbnek tűnt, mint amilyen valójában volt, én személy szerint kevesebbnek éreztem. Minimális késéssel Drezdába értünk, ahol át kellett szállnunk egy másik vonatra, ami tovább vitt minket a célállomásunkra, Chemnitzbe. A pályaudvaron várt minket egy férfi, aki a transzferünket biztosította az állomás és a lakhelyünk között, de előtte még elvitt minket a menzára vacsorázni, ahol az elkövetkezendő 3 hétben ettünk, és ami felett a fogadó intézményünk székhelye volt. A szállásunk a fogadó intézményünk kollégiuma volt.

Kaptunk egy modern, két szobás, emeletes ágyakkal berendezett, nappalis, erkélyes lakást, a városközponttól nem messze. Megérkezésünk után kipakoltunk, felhúztuk az ágyneműnket, elosztottuk a szekrényben a helyet, hamar belaktuk mind az öten a három hétre szóló új „otthonunkat”. Vasárnap és hétfőn egész nap szabadidőnk volt, körbenéztünk a városban gyalog, felderítettük a terepet, mi merre található, milyen boltok vannak a közelben, stb.

 

A fogadó intézmény bemutatása

Találkoztunk a német projektmenedzserünkkel (Erasmus+ vezető) a fogadó intézményben (fuu-sachsen). Kedvesen és türelemmel állt hozzánk. Megkaptuk tőle a helyi, névre szóló tömegközlekedési bérletünket, megmutatta nekünk részletesen a belvárost, majd tájékoztatott minket a gyakorlat menetéről és a gyakorlati helyről.
Kaptunk egy információt, ami miatt megijedtünk és kicsit csalódottak lettünk mindannyian, mert az ígértekkel ellentétben kiderült, hogy nem együtt fogjuk tölteni a gyakorlatunkat az idősek otthonában. Nem erre készültünk, ezért ért minket váratlanul a dolog.

 

A gyakorlati hely bemutatása

A gyakorlati helyünk a városban található Sen Vital idősek otthona volt, ahol az elkövetkezendő 3 hetet töltöttük. Nagyon modern, jól felszerelt, régen hotelként üzemelő, hatalmas épület volt, szép és otthonos berendezéssel.

 

6 emeleten helyezkedtek el a lakók, így mind az ötünket külön szintre osztottak be. Minden emeleten más-más állapotú idősek voltak ápolva, elszállásolva. Minden szinten egyszemélyes szobák voltak, a legfelső kivételével, ahol viszont ketten laktak egy-egy szobában. Az idősek száma emeletenként 20-30 között mozgott. Mindenhol külön személyzet dolgozott, részlegvezetőkkel, konyhásokkal.

A földszinten volt a recepció, az étterem (ahol mi is ebédeltünk) és a terasz. Igénybe lehetett venni az idősek számára fodrászok, masszőrök, gyógytornászok szolgáltatásait.
Az alagsorban volt fogászat, fitneszterem, a harmadik szinten könyvtár. Minden nap délelőtt volt újságfelolvasás, a délutáni kávézás és sütizés után pedig voltak különféle programok, amelyeken kedv szerint részt vehettek az ott lakók, mint például: énekkari előadás, közös társasjátékozás, bingózás, éneklés, sütés, főzés, sportprogramok, állatsimogatás, stb.

 

Az idősek otthona viszonylag közel volt a szállásunkhoz, villamossal és evés gyaloglással oda tudtunk jutni, körülbelül 15 perc alatt, így munka előtt nem kellett sokkal előbb elindulnunk.

 

  1. hét

Első hetünkön délelőttös műszakkal kezdtünk, ami azt jelentette, hogy reggel
6:30-kor kezdődött a gyakorlatunk és 13:00-ig tartott, ami kedvező volt, mert így munka után volt sok szabadidőnk, amikor eltudtunk menni strandra, vásárolni, edzeni.
Minden nap 5-kor keltettük magunkat, hogy időben megtudjunk reggelizni, eltudjunk készülni és elérjük a villamost, amivel kényelmesen odaértük műszak kezdése előtt.
Első napunkon reggel az ápolási vezetővel ismerkedtünk meg, aki megpróbált koordinálni minket a gyakorlatunk folyamán. Bemutatkozás, a szükséges papírok aláírása a tudnivalók elmondása és a földszinten való körbevezetés után elindultunk felfelé a lifttel először a 6. szintre és úgy lefele, minden szinten megállva és sorban kiszálltunk, ki-ki a maga szintjén, ahova be lett osztva. Aznap átöltözés után kivételesen 8-kor kezdtük a gyakorlatunkat.
Én a 6. szinten voltam. Ahogy felértem, bemutatkozott az ottani részlegvezető, aki a saját gyakorlatvezetőm volt, kedves volt és mosolygós. Mondta, hogy első nap csak nézegessek, figyeljem meg, ki mit csinál, hogy van a nap felosztva, kérdezzek, ha valamit nem értek. Annak ellenére, hogy semmit nem kellett csinálnom, ez volt a három heti gyakorlatom legnehezebb napja. Nehezen állt át az agyam arra, hogy tényleg csak német beszédet hallok és még nem mozogtam otthonosan sem. Nem mindenki volt tekintettel arra, hogy nem értek mindent, vagy csak nekik is szokatlan volt a helyzet, de azért a legtöbben próbáltak lassan, érthetően artikulálva beszélni.
Ezzel a 3-4 emberrel a következő napokban hamar megtaláltam a közös hangot, szívesen dolgoztam velük együtt és jó érzés volt látni, hogy ők is örültek, amikor megláttak egy-egy műszak elején és hívtak magukkal dolgozni.
Az én szintemen 27 idős gondozott volt, akiket el kellett látni. Egy műszakban 4-5 ápoló dolgozott, első héten volt még rajtam kívül egy német gyakornok lány is.
A második naptól kezdve 6:30-ra jártunk dolgozni. Ahogy felértem a szintre és lepakoltam, magával hívott mindig az egyik ápoló és indultunk ébreszteni az időseket.
Szinte minden gondozottnak másban kellett segíteni.
Volt olyan, aki teljesen önálló volt, magától kelt, megmosakodott, felöltözött és egyedül jött ki az ebédlőbe.
Voltak viszont majdnem teljesen, vagy teljesen magatehetetlenek, akik önállóan szinte semmit nem tudtak csinálni. Őket pelenkázni, fürdetni kellett, majd kitolni őket kerekesszékben az ebédlőbe, ahol még az etetésben is segíteni kellett némelyüknek.

   

Szombaton Drezdába utaztunk egy német idegenvezető kíséretében. Megnéztük a főbb látnivalókat, érdekességeket, majd kaptunk szabadidőt is.

Vasárnap szabadidőnk volt, ezért ketten felültünk egy buszra, ami körbevitt minket az egész városon. Közben leszálltunk megnézni a chemnitz-i Schloßviertelt. Nagyon szép hely volt tóval, egy régi templommal, érdekes házakkal.

   

 

  1. hét

Első hét végén megtudtuk, hogy a következő hétre érkező magyar gyakornokcsapat miatt, a második héten délutános munkarendben fogunk dolgozni, ami azt jelenti, hogy 13:30-kor kezdünk és 20:00-kor végzünk. Meglepetten fogadtuk a hírt, nem igazán örültünk neki, ugyanis nem ez volt megbeszélve itthon, sőt a programunk sem úgy volt alakítva, hogy beleférjen minden így a napjainkba.
Viszont csak szabadidő szempontjából volt rossz ez a műszak, amúgy mindegyikőnknek jobban tetszett, sokkal gyorsabban teltek el a napok, más feladatok voltak. A délutános műszakba estek bele a teázás utáni programok az időseknek, amikre elkísértük őket, így ott is gyorsabban ment az idő.
Második hétre már otthonosan mozogtam, tudtam, hogy mit, hol kell keresni, az ott dolgozók engedtek érvényesülni, sokkal nyitottabban álltak hozzám ők is és az idősek is egyaránt, már tudtunk hétköznapi dolgokról is beszélgetni.
Két gondozottat már mindig én etettem délután is és vacsorakor is, ők már vártak engem és örültek nekem, amikor megláttak, nagyon barátságosak és hálásak voltak.
Vacsora után minden időset a szobájába kísértünk, megmosdattuk őket, pelenkát cseréltek nekik, kikészítettük a következő napi ruhájukat és a pelenkát éjszakára, ezekkel is megkönnyítve a következő műszak dolgát.

Ezen a héten, szombaton Lipcsébe utaztunk vonattal, szintén egy német idegenvezető kíséretében, a szintén a szálláson lakó és gyakorlatozó bolgár csapattal.

 
  1. hét

Az utolsó héten újra délelőttös műszakban dolgoztunk, így megint korán kellett kelni, viszont már sokkal gyorsabban ment a munka, mint az első héten.
Ezen a héten már csak csütörtökig kellett mennünk.
Volt több ápoló és idős is, akik megkérdezték, hogy nem szeretnék-e ott maradni dolgozni, esetleg a jövőben nem tervezek-e visszamenni hozzájuk, mivel szívesen látnának újra.
Utolsó nap sok sikert kívántak a jövőre, megköszönték a segítségemet. Úgy váltunk el, hogy mondták, hogy remélik, még találkozunk.
Pénteken volt egy megbeszélésünk a fogadó intézetben a gyakorlatvezetőnkkel. Megkaptuk az oklevelet, amin rajta áll, hogy sikeresen elvégeztük a gyakorlatunkat.
Aznap elvittek minket bowlingozni is, este pedig ünnepi vacsorával vártak.

   

 

 

Szombaton a chemnitz-i Tierparkba mentünk, amit körülbelül egy óra alatt bejártunk, közben elkapott minket az eső is.
Majd hazaértünk és elkezdtünk bepakolni a bőröndökbe.

Vasárnap korán keltünk, transzferrel vittek ki minket a vasútállomásra. 9:03-kor indult a vonatunk Chemnitzből Drezdába. Drezdába át kellett szállnunk a Budapestig közlekedő vonatra.
A hazafele út nem éppen úgy alakult, ahogy gondoltuk. Egészen Csehországig zökkenőmentesen haladtunk, majd Brnoba érve tájékoztatott minket az egyik kalauz, hogy 60-120 percet állni fog a vonat, mert a következő állomáson technikai problémák merültek fel. 120 perc várakozás után végre elindultunk, de nem tartott sokáig az örömünk, ugyanis 5 perc utazás után újra megálltunk még körülbelül 45 percre. Így összességében 200 perc késéssel értünk be a Nyugati pályaudvarra, 20:20 helyett 23:45-kor.

   

Az összes negatívummal és váratlan fordulattal együtt sem bántam meg, hogy kimentem Erasmusra, felejthetetlen élményben volt részem és nagyon sok kedves emlékkel gazdagodtam. Ezután a 3 hét után komolyan elkezdtem gondolkodni rajta, hogy a jövőben szeretnék kint élni Németországban, az sem kizárt, hogy épp Chemnitzben.
Ha a nyelvtudásom nem is sokat fejlődött, azért ezek után már kicsit magabiztosabban fogok megszólalni németül, akár akkor is, ha valaki az utcán útbaigazítást kér tőlem. Mindemellett engem ez a program sokkal nagyobb önállóságra és türelemre nevelt.
Örülök, hogy kijuthattam ide.